Ólomüveg restaurálás
Ólomüveg restaurálás
A világ katedrálisainak, templomainak ólomüveg ablakait nézve úgy tűnik, ezek a monumentális nyílászárók egyszerűen sérthetetlenek. Ez részben így is van, de azért az ólomüveg restaurálás időnként elengedhetetlen feladat, mivel a szélsőséges időjárási és környezeti körülmények kisebb-nagyobb sérüléseket okozhatnak ezeken az érinthetetlennek tűnő felületeken is.
Az ólomüveg restaurálásnak többféle módszere is létezik, melyeket időnként vegyesen használunk, hiszen a sérülés típusától, méretétől függ a szükséges technika alkalmazása.
A legfőbb cél, hogy közel eredeti állapotába állítsuk vissza a műveket, ez a hiányzó darabok pótlását, a sérült vagy elhasználódott részek eltávolítását jelenti. Ezért időnként elengedhetetlen az ólomüveg ablakok restaurálása, hiszen a sérülés környékén könnyebben alakul ki további károsodás, ami egy idő után helyrehozhatatlan minőség romlást okozhat.
A legrégebbi technológia alapján ólomdarabkákat illeszthetünk a sérült részhez, így a régi üveg cseréje helyett csak eltüntetjük a hibákat, bár ezzel sajnos a mintázat is teljességét is megbontjuk az új ólomcsíkkal.
Az Epoxi és a szilikonos ragasztás szinte tökéletes módszernek tekinthető, hiszen ezekkel az ólomüveg restaurálási technikákkal szinte észrevehetetlenül tudjuk eltüntetni a sérüléseket, mivel ezek az anyagok színezhetőek, így majdnem láthatatlan vonalat képeznek a sérülés területén. A technológia legnagyobb hátránya azonban, hogy a javítási folyamat rendkívül hosszadalmas.
Amikor csak egy-két sérült üvegdarabkát kívánunk helyrehozni, egyértelműen a legcélszerűbb a Tiffany által bevezetett rézfóliázás, melynek során egy úgynevezett ragasztószalagot használunk a károsodott rész mindkét felére.
A fenti restaurálási módszerek természetesen nem csak az antik műalkotások esetében alkalmazhatóak, hiszen fizikai behatás következtében időnként sajnos az új ólomüveg alkotásoknál is szükség lehet rájuk, csak drasztikus példaként említve egy Tiffany lámpa földre esését.
Az ólomüveg restaurálással kapcsolatban általánosan annyit fontos elmondani, hogy azt mindenképp szakemberre kell bízni, hiszen a kontár javítgatásokkal legfeljebb ideiglenes eredmény érhető el, és nagyobb kárt okoz, mint amennyi segítséget jelenthet.
Read More »Tiffany ablak
Tiffany ablak
A templomok hatalmas ólomüveg ablaktáblái mindenkiben lenyűgöző hatást váltanak ki. A Tiffany ablak segítségével Ön is elérheti, hogy háza ne csak egy legyen az utcán található egyforma épületek közül. A modern ólomüvegezési technikáknak köszönhetően ezekkel a belső tér fényviszonyait is szabályozhatjuk.
Plinius leírása szerint már felfedezésükkor rendelkeztek az ólomüveg egyes tulajdonságaival a kialudt tűzrakó helyen talált kikristályosodott üvegdarabkák, hiszen a földben levő fém oxidoknak köszönhetően gyönyörű színekben pompáztak.
A mai ólomüvegek színhatásainak elérésére szintén fém oxidokat használunk, persze már tudatosan kiválasztva a megfelelőket, ennek köszönheti a Tiffany ablak is, hogy mind a színösszeállítása mind a fényáteresztő képessége szabályozható.
Otthonunk intimitását az ablak elé rakott függönyökkel, redőnyökkel védjük, melyek általában tömegtermékek, így nem a saját ízlésünket fejezik ki, hanem kompromisszumot kötve választjuk ki az ahhoz legközelebb állót.
Az általunk készített Tiffany ablakok viszont minden esetben az Ön egyéniségét követik, és elképzeléseit korlátozás nélkül testesítjük meg az ólomüveg nyílászáróban, így a besütő nap is harmonikussá teszi a helyiségek atmoszféráját. A tervezés már szoftveres segítséggel folyik, így a minták és színösszetételek kialakítása nem véletlenszerű.
A Tiffany üveg természetesen nem csak a külső nyílászáróknak ad egyedi jelleget, hiszen belső térben is kiváló lakberendezési eszköz, ami akár bútorokhoz akár térelválasztókhoz kiválóan alkalmas, ráadásul kisebb-nagyobb Tiffany díszüveg tárgyakkal végképp teljes összhangot teremthetünk otthonában.
Ólomüveg művészeink nagy felkészültséggel, velük született művészi kvalitásokkal, és persze műhelyünk minden igényt kielégítő felszerelésével várják, hogy elmondja elképzeléseit, és ennek alapján tökéletes Tiffany ablakkal válhasson ingatlana az Ön egyéniségét tükröző otthonná.
Read More »Egyedi ólomüveg készítése
Egyedi ólomüveg készítése
Az igazán egyedi ólomüveg készítés, nagy művészi kvalitást és képzettséget, valamint nagyfokú mérnöki precizitást igényel, hiszen képzeletünkben össze kell állítanunk a minden szempontból megfelelően elkészülő minőségi mesterművet. Modern műhelyünkben dolgozó művészeink rendelkeznek ezekkel a képességekkel, így semmi akadálya az Ön elképzelései alapján megszülető rendkívül esztétikus és magas minőségű egyedi ólomüvegek készítésének.
Megrendelőink számtalan színből és egy tucat üvegfajtából választhatnak, tehát rengeteg lehetőség áll rendelkezésünkre, határt csak az alkotói fantázia szabhat.
Az egyedi ólomüveg készítése magában foglalja az élvonalbeli számítógépes tervezési technológiát, és a hagyományos, jól bevált technikákat egyaránt. Az általunk létrehozott ólomüveg alkotások követik a világtrendeket, ám egyúttal ragaszkodnak a hagyományokhoz is.
Ezek a darabok egyedülálló perspektívával, jellegzetes stílussal rendelkeznek, a megrendelő elképzeléseivel ötvözve mégis egyediek, így a világ bármely pontján megállják helyüket.
Az üvegek mintája lehet nonfiguratív, de ábrázolhatnak konkrét, a megrendelő számára jelentőséggel bíró képeket is, mint például a templomi ólomüveg ablakoknál a különböző bibliai jelenetek, de az ólomüveg alkalmas a családi címer megörökítésére is.
Egyedi formatervezésű alkotásokat hozunk létre, kihasználjuk az üvegben rejlő lehetőségeket, így minden ügyfél megtalálja a számára legmegfelelőbb, stílusához és igényéhez legközelebb álló darabot.
Dekoratőrök, lakberendezők körében is igen kedvelt, és gyakran használt darabok az ólomüvegek. Számos hivatásos belsőépítész használja ezeket az egyedi dekorációs elemeket ügyfeleik elégedettségének növelése érdekében, hiszen az így készülő alkotások az otthon fókuszába kerülnek, beragyogják a helyiségeket, és egész nap színes fényjátékokkal gyönyörködtetik a szemet.
Megfelelő gondoskodással, ezek az alkotások időtállóak, örökre szólnak, családi örökséggé is válhatnak az idők folyamán. Nem igényelnek speciális kezelést, a hétköznapi berendezési tárgyakhoz hasonlóan, de természetesen óvatosan lehet őket tisztítani.
Vállaljuk egyedi ólomüvegek készítését, egészen a tervezéstől a megvalósításig, kiváló minőségű alapanyagokból, minden formában, méretben, és színvilágban. Minden formájú és méretű üveg megtalálható nálunk, művészeink mesterei az ólomüvegezésnek, így leendő ügyfeleinknek csak az elképzeléseiket és vágyaikat kell hozniuk.
Read More »Egyedi Tiffany lámpa készítése
Egyedi Tiffany lámpa készítése
Aki ezt az oldalt olvassa, az valószínűleg tudja, mi az a Tiffany lámpa. Az alábbiakban kísérletet teszünk arra, hogy röviden és mindenki számára érthetően bemutassuk, hogy készül el egy-egy csodálatos műalkotás. Először is fontos tudni, nálunk minden egyes Tiffany lámpa kézműves technikával készül, tehát egyedi ólomüveg dísztárgy, ami nagyon lényeges abban a korban, melyben olykor már a „festmények” is sokszorosítással készülnek.
Az egyedi Tiffany lámpa készítése azzal kezdődik, hogy megismerjük a megrendelő elképzeléseit a leendő műalkotásról, személyesen felmérjük majdani helyének sajátosságait, az általános fényviszonyokat (ez nagyon fontos ahhoz, hogy a dísztárgy szépsége teljességében kibontakozhasson), és természetesen a többi berendezési tárgyat.
Ez alapján már véleményt tudunk alkotni az elképzelés megvalósíthatóságáról, mivel nagyon fontosnak tartjuk, hogy az elkészülő műalkotás jó helyre kerüljön. Nem mintha bárkinek is eszébe jutna, de például egy sötét és szűk sufniban semmi keresnivalója egy szecessziós Tiffany lámpának.
Ez nem azt jelenti, hogy mi akarjuk megmondani, mit akarjon a megrendelő, ellenkezőleg, az a fontos számunkra, hogy amikor elkészül a dísztárgy és a helyére kerül, azt érezhesse, pontosan így képzelte el.
Fontos beszélni arról is, hogy ezeknek az egyedi Tiffany lámpáknak az árai nagyon széles skálán mozognak, tehát ilyenkor tudjuk egyeztetni a megrendelővel az elkészítés költségeit, illetve az ő lehetőségeit. Természetesen sokszor ekkor derül ki, hogy az elképzelései és a lehetőségei nincsenek összhangban.
Nagy tapasztalattal rendelkező művészeink ilyenkor tanácsot tudnak adni, hogy szinte észrevehetetlen változtatással hogyan juthat mégis hozzá az általa óhajtott dísztárgyhoz.
A tervezésről, az elkészítés technikai részleteiről más oldalainkon részletesebb felvilágosítást kaphatnak, így itt csak azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezeket a munkákat a megrendelővel folyamatosan konzultálva végezzük, hogy esetleges módosítási igényeit is teljesíthessük, amennyiben az technikailag megoldható.
A világ több országának helyiségeit díszítik már egyedi Tiffany lámpa készítésünk eredményei, melyekből Ön is láthat válogatást az oldalon, és ezek reményeink szerint segítséget nyújtanak majd az elképzelései pontosításához.
Read More »Tiffany lámpa árak
Tiffany lámpa árak
Sokan érdeklődnek stúdiónkban a Tiffany lámpa árakról, mely kérdésre tisztességes művész megközelítő összeget sem mondhat, amíg nem ismeri a megrendelni kívánó ügyfél elképzeléseit, hiszen elég a méretbeli különbségekre gondolni, nem beszélve a színösszetételről és a mintáról. Ne kerteljünk! Néhány ezer forintért legfeljebb jogtalanul eltulajdonított vagy bóvli „Tiffany ólomüveg lámpához” lehet hozzájutni.
A Tiffany lámpák elkészítése rendkívül aprólékos, időigényes, nagy odafigyelést, és szakmai hozzáértést követelő folyamat, tehát az egyedi Tiffany lámpa árak nem mondhatóak olcsónak. A speciális ólomüveg technikának köszönhetően méretben, színvilágban és formában szinte csak az elképzelés szab határt az elkészülő műalkotás végső alakjának.
Az alkotás elkészítéséhez vezető út első lépéseként tehát meg kell ismernünk a megrendelő elképzeléseit, a Tiffany lámpa leendő környezetének sajátosságait és egyéb berendezési tárgyait.
Csak ezek után tudjuk elkészíteni az előzetes tervet, melynek alapján már megközelítő összeget is tudunk mondani.
Akkor sem kell kétségbe esnie az ügyfélnek, ha úgy érzi, hogy számára ez megfizethetetlen, hiszen legtöbbször szinte észrevehetetlen változtatásokkal is jelentős mértékben csökkenthető egy Tiffany lámpa ára.
Sok éves tapasztalatunknak köszönhetően általában már a helyszín felmérésekor tájékoztatni tudjuk a megrendelőt, ha egyértelmű, hogy a vágyai és a Tiffany lámpa áráról alkotott elképzelései túlzottan messze esnek egymástól.
Ezekben az esetekben a művész és a vevő együtt általában megtalálja a megrendelő számára optimális megoldást.
Ma már ezek az alkotások, szinte mindenki számára elérhetőek. Széles kínálatunkban mindenki megtalálhatja az ízlésvilágához legközelebb állót, és természetesen igyekszünk a Tiffany lámpa árát is megfizethetően kialakítani, mégpedig oly módon, hogy ügyfelünknek minél kevesebbet kelljen feladnia az elképzeléseiből.
Read More »Tiffany lámpa Budapest
Tiffany lámpa Budapest
A Tiffany lámpák rajongói bizonyára örülnek, hogy a névadó nem a családi vagyon elherdálásával töltötte idejét, hanem az ólomüveg művészet iránti rajongását kiegészítette annak fejlesztésével. A templomok impozáns ólomüvegeinek látványa késztette arra, hogy kísérletet tegyen azok kisebb méretben történő megalkotására. Szerencsére ez sikerült is neki.
Az Ön elképzelései és vágyai szerint elkészülő Tiffany lámpa Budapesten születik meg, ahol mindenek előtt a tervezés bonyolult folyamata zajlik. A műalkotás helyszínén szerzett információk alapján, számítógépet is igénybe véve, elkészítjük a mintát, majd ennek alapján a sablont, ami alapján kivágjuk és megfelelő formájúra csiszoljuk az üvegdarabokat.
Az így kialakított üvegdarabkákat bevonjuk a fóliával és összeillesztjük, hogy kialakuljon a kívánt forma, majd az illesztések helyén összeforrasztjuk őket, hogy sokáig élvezhesse az elkészülésre kerülő műalkotást. Ezt követi az úgynevezett patinázás, melynek során az ezüstös színű forrasztásokat a lámpa színvilágának megfelelően fekete vagy bronz árnyalatúvá varázsoljuk.
Az így elkészült Tiffany lámpát alaposan megtisztítjuk és összeszereljük a megfelelő talppal.
Ugye, milyen egyszerűnek tűnik? Azt azért itt is el kell mondani, hogy ez csak leírva ilyen könnyű, ugyanis a fent leírt lépések mindegyike rendkívüli precizitást követel, hogy az Ön igénye szerint elkészülő műalkotás valóban az otthona vagy a leendő környezet igazi díszévé válhasson.
A stúdiónk által elkészítésre kerülő Tiffany lámpa Budapesten is megrendelhető már, a környezet felmérésére, valamint a műalkotás tökéletességéhez szükséges egyéb sajátosságok, például fényviszonyok tanulmányozásához úgyis meglátogatjuk, hiszen a tervezéshez csak így tudjuk beszerezni a szükséges információt.
Read More »Ólomüveg készítés
Ólomüveg készítés
Az ólomüveg kifejezés önmagában színes üveget jelent, melyből a művészek műalkotásokat készítenek. Az ólomüveg készítés közel ezer éves történelme során az anyag szinte kizárólag csak egyházi, és egyéb előkelő épületeken volt megtalálható, mivel tradicionálisan lapos felületekre díszítésére voltak alkalmasak. A Tiffany technikának köszönhetően napjainkban a modern ólmozott üveg művészek alkotásai már háromdimenziós struktúrákra és akár szobrokra is kiterjedhetnek.
Az egykori leírások alapján valószínűsíthető, hogy a föníciaiak segítségével felfedezett képződmény tulajdonképpen az ólomüveg volt. A tűzhely maradványaiban talált színes üvegdarabkákat nyomban el is kezdték ékszerként viselni a korábban használt gyöngyök helyett. Évezredeknek kellett eltelnie, hogy ezeket immár tudatosan állítsák elő a Tiffany üvegből, a mintázatukat és színösszetételüket gondosan megtervezve.
A XII. század elején kezdett egyre nagyobb népszerűségnek örvendeni az üvegfestészet, melyet aztán évszázadokig kizárólag templomok díszítésére használtak, ahol dekorációs funkciójuk mellett, tanító-nevelő szerepet is betöltöttek. A gótikában hatalmas fejlődésnek indult ez a művészeti irányzat, az ablakok felületeit teljes egészében betöltötték a színes ólomüveg minták és ábrák.
A XIX. század elején, a tömeges üveggyártás miatti rövid hanyatlást követően, az üvegfestés új életre kapott, sőt megkezdődött a középkori ólomüveg maradványok restaurálása is. Ebben a korban a középkorihoz képest már tiszta üveget tudtak gyártani, felmerült viszont az igény az antik hatású díszüvegekre is. Ekkor kezdték előállítani az antik üveget, mely a középkor tökéletlen üveggyártását próbálta imitálni. Ez az egyenetlen felületű, mesterségesen fújt, kézi gyártású üveg vált az ólomüveg legfontosabb alapanyagává.
A XIX. század végétől középületekben is gyakran alkalmaztak színes üveg ablakokat, így a hétköznapi élet részévé váltak, az ólomüveg készítés épp olyan gyakorta alkalmazott művészet lett az építészetben, mint a szobrászat vagy a festészet, ékesített szállodákat, bankokat, polgári szalonokat, sőt lépcsőházakat is.
A köznyelvben az ólomüveg kifejezés gyakran magában foglalja a hétköznapi életben is használatos ólom és rézfóliás kreációkat, ilyenek például a híres Tiffany-lámpák. Maga az anyag egy festett üveg, melyet előállítása során főként fém oxidok hozzáadásával színeznek. A vékony ólom csíkokkal összefogott, színezett üvegdarabkák teljes egésszé állnak össze, így alakítják ki a különböző egyedi motívumokat, vagy képeket, amiket merev vázak kereteznek.
Az ólomüvegek lenyűgöző esztétikai élményt nyújtanak ugyanúgy a templomokban, mint parlamentekben, vagy iskolai csarnokokban, de akár saját otthonunkban is. Műhelyünk tökéletes felszereltségének és hosszú évek tapasztalatának köszönhetően Önnek csak az elképzeléseit kell elmondania, az ólomüveg készítés már a mi dolgunk.
Read More »Tiffany üveg készítő
Tiffany üveg készítő
A Tiffany üveg készítőnek nem elég a feldolgozási, megmunkálási technikákat ismerni, hiszen a műalkotásban a másik ember, a megrendelő vágyai is benne lesznek. Az ólomüvegezőnek egyforma arányban kell magas empatikus érzékkel rendelkező művésznek és üvegipari szakembernek lennie, aki tökéletesen tisztában van a szakma apró fogásaival.
A formatervezett tárgyak által körülvett emberek számára egyre fontosabb, hogy legalább otthonuk tükrözze saját ízlésvilágukat, amihez a lakberendezés jelentős segítséget tud nyújtani. Az otthon dizájnjának megteremtésében egyre nagyobb szerepet kapnak a Tiffany üveg készítők, hiszen ez a technika a lakás külső és belső díszítésében egyaránt számos lehetőséget nyújt. Az ólomüvegezés mesterei tisztában vannak az üveg fényáteresztő és fényvisszaverő képességével, megmunkálhatóságával, a forma kialakításának hagyományos és modern módszereivel egyaránt. Az igazi Tiffany üveg készítőt az teszi szakmája kiemelkedő képviselőjévé a technikák alkalmazásán túl, hogy saját művészi világát össze tudja hangolni a megrendelő elképzeléseivel és kívánságaival.
Be tudja mutatni az embereknek az idők során kialakult stílusjegyeket, valamint a modern technikákat, így a megrendelő könnyebben meg tudja fogalmazni elképzeléseit, ami jól felszerelt Tiffany üvegező műhelyünkben immár testet ölthet az elkészülő egyedi műalkotásban. Talán mondanunk sem kell, annyira egyértelmű, hogy stúdiónkban a gondosan csiszolt üvegdarabok fóliázását ugyanolyan precizitással végezzük, mint az illesztések forrasztását.
Ugyanolyan gondossággal formázzuk meg ólomüvegből egy nagyvállalat logóját, hogy a székház központi helyén dicsérje a cég ízlésvilágát, mint a magánemberek egyedi kéréseit, amikkel lakásuk otthonosságát szeretnék elérni.
Tiffany üveg készítőink több éves tapasztalata és technikai ismereteik lehetővé teszik, hogy az Ön elképzelései alapján kialakítsuk a csak Önre jellemző egyedi stíluselemeket, melyek aztán testet ölthetnek a kívánt dísztárgyban vagy a lakás berendezésének ékesítésében.
Read More »Tiffany üveg készítése
Tiffany üveg készítése
Az ólomüvegezés továbbfejlesztett változata a Tiffany technika, melynek segítségével kisebb üvegdarabok is összeilleszthetők úgy, hogy az elkészült műalkotás tartós marad. Az eljárást Louis Comfort Tiffany fejlesztette ki az 1880-as évek végén, és az eredményt az 1893-as chicagói kiállításon mutattak be először a nagyközönség számára.
A díszüvegezésnél korábban kemencében égették a festéket az üvegre, és ólomsínekben alakították ki a kívánt mintázatú és színvilágú ólomüveget.
A Tiffany üveg készítésekor, de már a tervezés során is figyelembe vesszük a leendő fényviszonyokat, hogy a napsugarak azt a hatást alakíthassák ki ablaküvegünkkel együttműködve, ami a megrendelő elképzeléseiben és vágyaiban szerepelt.
A Tiffany üvegen keresztül nem lehet belátni, amivel sejtelmes hangulatot teremt, viszont ha túlzásba visszük, akkor a fény se jut keresztül rajta, és egyszerűen csak sötét lesz a helyiségekben, ezért van nagy jelentősége a gondos környezet feltárásnak a Tiffany üveg tervezését megelőzően.
Tiffany rézfóliás módszerének forradalmi jelentősége, hogy a már középkorban is használatos ólomüvegezési technikát fejlesztette tovább, amivel megkönnyítette az üvegművészek munkáját, a nem olyan merev forrasztó anyagnak köszönhetően ugyanis lehetőség nyílik különféle dísztárgyak elkészítésére, valamint a speciális eljárást igénylő díszelemek pontosabb, részletekben gazdagabb kialakítására.
Az ólomüvegezés igen nagy hagyományokkal rendelkező művészeti ág, szerepe a gótikában és a szecesszióban volt a legjelentősebb. Ezt a technikát nagyobb felületek elkészítésekor továbbra is használják, az apró üvegdarabkákat ólomsínekbe helyezik, és ezeket a találkozási pontoknál összeforrasztják.
A Tiffany üveg készítése során különböző fém oxidokat kevernek az alap, illetve adalék anyagokhoz, melyek megszínezik az üveget. A méretre és formára szabott, csiszolt üvegdarabkákra öntapadós rézfóliát simítunk, ezután ón-ólom ötvözettel a kívánt minta, és színvilág szerint összeillesztjük a darabokat. A Tiffany technika merev, nem bontható kötéseket hoz létre az üveg körül, ami biztosítja az elkészülő dísztárgy tartósságát.
Fokozhatja lakása esztétikai értékét egy jól megválasztott, Tiffany üveg művészünk által elkészített dísztárggyal, ami az Ön ízlését tükrözve jön létre. Megváltoztathatja életterét, színes fényhatásával nyugalmat, harmóniát sugallhat otthonában.
Read More »Tiffany üveg
Tiffany üveg
Louis Comfort Tiffany forradalmi újítása új távlatokat nyitott meg az üvegművészet területén, ugyanis a rézfóliás technikával készített Tiffany üveg lehetőséget nyújt finomabb, részletesebb díszüvegek megvalósítására. A technika segítségével lenyűgöző alkotások, és egyedülálló művészeti lehetőségek gazdagították a belsőépítészeti, dekorációs eszköztárat.
A hagyományos ólomsínes technika leginkább a nagyobb, színes üvegdarabok összefogására alkalmas. A rézfóliás technikával készülő Tiffany üveg lehetővé teszi kisebb díszüveg tárgyak, üvegképek, lámpaburák megalkotását is, ami természetesen jelentős mértékben kiszélesíti a felhasználási területet is.
A finom, aprólékos részletek könnyebb kidolgozása, a ragyogó színű üvegfajták lehetővé tették az üvegművészet térhódítását a lakberendezésben. Az üveggyártás kezdetén, nem tudtak nagy felületű síküveget kialakítani, ezért ólomsínbe helyezett kisebb üvegeket használtak. Az ólomüvegezés lényege, hogy a csiszolt üvegdarabkákat, ólomprofilok közé illesztjük, ezek találkozási pontjait összeforrasztjuk, és a kívánt hatás szerint antikoljuk. Ez az eljárás nagyméretű munkák elkészítésére adott lehetőséget, mint például a templomok ólomüveg ablakai .
A rézfóliás technika lényege, hogy a csiszolt üvegdarabkákat bevonjuk, összeforrasztjuk, végül patinázzuk. Ez az eljárás kiválóan alkalmas a részletgazdag alkotások elkészítésére, a rézfóliás technikának köszönhetően a minta és formavilág végtelen variációban készíthető el, mint az például a Tiffany lámpák sokféleségénél, a változatos ablakdíszeknél is jól látható.
Ezek az ólomüveg Tiffany alkotások ékes díszei lehetnek a különböző stílusú otthonoknak, irodáknak, vendéglátó ipari egységeknek, mivel hangulatosabbá teszik az embereket körülvevő tereket.
A lakberendezés ki is használja a lehetőséget, hogy otthonosabbá, harmonikusabbá varázsoljanak egy teret, hiszen a díszüvegek, sokszínűségükből kifolyólag bármilyen környezethez és stílusvilághoz képesek alkalmazkodni.
A Tiffany üvegnek stúdiónk is sokat köszönhet, hiszen a lakberendező vállalkozások és az otthonukat egyedibbé tenni kívánó magánemberek egyaránt fordulhatnak hozzánk igényeikkel, amit a „modernizált” ólomüveggel teljesíteni tudunk.
Read More »








